Egyek története - Egyek Nagyközség

Egyek története

Egyek területe már az őskorban is lakott volt, a belterület kiemelkedett a Tiszát kitévő felszínből és ez tette alkalmassá lakhatásra. A községről Priszkosz görög történész is jelentést tesz mint lakott helyről. Szabó Károly történész szerint nevét Edekon hun követtől nyerte. A falu - mint írja - "mindenképpen ősnépek telephelye volt, kitűnik abból midőn 1868-ban a községtől délnyugatra szőlő ültettetett, a földből igen sok urna... és bronztárgy ásatott ki," Pais Dezső a "szent" jelentésű ügy, üd, így ad, egy szavunkból magyarázza - "k" vagy "g" kicsinyítő képzős származékként. Győrffy György ezzel szemben "Ügyek" személynevünkben egy honfoglalás előtti időből átvett régi törö, "ügő" méltóságjelölő köznév, már magyar "k" képzővel bővült alakját látja.Írásos forrásokban viszonylag későn (1322) bukkant fel, de egészen bizonyosan korai megjelenésű község. Legkorábbi templomát ugyanis Szent István tiszteletére építették a XII. század elején. A község a tatárjárás során elpusztult, csak a XIII. században telepítették be. Egyek tatárjárás utáni birtokosa János, a századfordulón a magát a faluról elnevező középbirtokos Egyekiek egyik sarja Mihály volt. 1367-ben zárulnak az Egyeki családot érintő adatok. A település első tulajdonosai - Zoltai Lajos, a debreceni városi múzeum tudós igazgatója meggyőző bizonyítékai alapján - az Árpád-kori eredetű Egyek-i-család. Később a falu az Ohati, a Bérczy, a Linkai és a Zelenay-családok birtoka volt. Zelenay Gergely 2000 aranyforintért nagy-luchei Dóczy Orbán egri püspöknek adta el. Mátyás király Budán kelt oklevelében olvasható, hogy Nagylucsei Dóczy Orbán egri püspök 1487-ben Egyek (Ethyek) faluban élő "népeinek és jobbágyainak" megszerezte a kiváltságot, hogy áruikkal háborítatlanul közlekedhetnek szerte az országban, s az egri püspök egyeki jobbágyait törvény elé vinni csak az egyeki bírákkal és esküdtekkel egyetértésben lehet. A birtokot a szerémi püspök - Dóczy István, az előbbi unokaöccse I492-ben az egri káptalannak adományozta. Szolnok 1552. évi eleste után a törököknek adózó helynek, a szolnoki szandzsákhoz tartozónak írták össze. 1615-ben pedig a bajomi vár tartozékai között tartották számon.

A XVI. század második felében a lakosság nagy része a református hitre tért, s 1621-ben már Egyek református templomát is említi forrás. Legrégebbi úrasztali (református) kelyhe 1694-ből való.
A második hajdúfelkelést követően - mint a bajomi uradalom tartozékát - Nagy András hajdúgenerális kapta. A török kiűzése után, mint a szomszédos települések legtöbbjéért, az egri káptalan - mint a hajdúk előtt jogos tulajdonos - pert indított egyeki birtoka visszaszerzéséért. A per eredményeként Egyek újra káptalani birtok lett.
A református vallású lakosság 1700-ban még kedvező szerződést kötött az akkor Kassán székelő Egri Főkáptalannal, de az évszázad második felére az erőszakos rekatolizációval párosuló földesúri (káptalani) terhek növelése a lakosság elmenekülését eredményezte. 1787-re az egyekiek telkeiket pusztán hagyva szétszóródtak, elköltöztek. 1773-ban - a reformátusok rovására végrehajtott úrbéri rendelet miatt - pecsételődött meg végképp az egyekiek sorsa. A legtöbben az Arad megyei Kispereg pusztán (ma Peregu Mic, Romániában) telepedtek le. A XVIII. század végén - Szentmargitához hasonlóan - katolikus telepesekkel népesült be újra.
A XIX. században, az Alföld nagy folyamszabályozásainak idején, különösen a Tisza medrének kordába szorításával fejlődése újabb lendületet vett. A folyamszabályozás sok embernek munkalehetőséget nyújtott, a víz alól és az árvizektől mentesített részek pedig kitűnő minőségű, szántóföldi művelésre alkalmas területeket jelentettek.
Az első világháborúnak 229 egyeki hősi halottja volt, még ennél is nagyobb áldozatot követelt a második világháború.
A település 1876-ig Szabolcs vármegyéhez tartozott. Amikor az 1876. XXXIII. törvénycikk rendelkezése nyomán megalakult Hajdú vármegye, a hat "öreg hajdúváros", három bihari és kilenc Szabolcs megyei község - ezek között Egyek is - Hajdú vármegyéhez került.

Az első világháború és a Tanácsköztársaság után a lakosság ismét hozzákezdett a mezőgazdálkodáshoz. Ebben az időszakban kezd kialakulni falunkban egy vékony gazdagodó parasztréteg. 1945-ben került sor a földosztásra községünkben, amelynek során a káptalani birtokot felosztották. A község életében jelentős esemény volt az 1947-ben megkezdődött villamosítás. Jelentős előrelépést jelentett mely később a termelőszövetkezethez került át számos embernek biztosított munkát. A községet 1970 július 1-től nagyközséggé nyilvánították, azóta látja el az ezzel kapcsolatos feladatokat, viseli ezt a címet, 1970 és 1990 között nagyközségi tanácsként működött.